Pénteken nyit a jégpálya a Budapest Parkban
A Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében létrejött Budapest Park Jégvilág december 3-tól várja a látogatókat.
A Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében létrejött Budapest Park Jégvilág december 3-tól várja a látogatókat.
Tízéves történetében először készül téli üzemmel a főváros egyik legnagyobb, szabadtéri szórakozóhelye.
Négy év után visszatér Budapestre Billy Idol, a Budapest Parkban ad koncertet júniusban.
Follow The Flow, Vad Fruttik, Carson Coma – szeptember 15-én kezdődik az Xtra Feszt a Budapest Parkban.
A rehabilitációja óta először a Budapest Parkban énekelt közönség előtt.
Játszottak az R.E.M. előtt, de az énekesnek nem tudtak adni CD-t, mert nem volt náluk. Cannes-ban vettek át egy rangos díjat, de leginkább a tengerparti borozásra emlékeznek az egészből, a legnagyobb, a kereskedelmi rádiókba is bekerült slágereik szinte véletlenül születtek. A Heaven Street Seven fontosságára sokan csak akkor döbbentek rá, amikor hat éve látványosan búcsúztak a közönségtől. Tavaly a járvány miatt elmaradt a nagy visszatérés, idén viszont, úgy tűnik, július 16-án a Budapest Parkban és augusztusban a Fishing on Orfűn tényleg fellép az „univerzálisan alternatív” zenekar. Szűcs Krisztián frontemberrel beszélgettünk.
Jön a hajnalba nyúló bulika, BL-döntő, két hét múlva pedig kezdődnek a koncertek. Belépni csakis védettségi igazolvánnyal lehet majd.
Egy rendhagyó esztendőtől rendhagyó kisfilmmel búcsúzik a hely.
De utalványt is lehet kérni cserébe.
A brit triphop duót valószínűleg nem kell különösen bemutatni a magyar közönségnek, hiszen számos alkalommal jártak már nálunk az intim kiskoncerttől kezdve a fesztiválok nagyszínpadáig. Ezúttal a kettőt ötvözik – június 29-én a Parkban egy egész estén át hallhatjuk az idén huszonöt éves formáció legkiemelkedőbb dalait.
Az Eminemmel is rapcsatába keveredő, rendszeresen világsztárokkal kooperáló, színészként is aktív Machine Gun Kelly június 28-án adja első magyarországi koncertjét a Budapest Parkban.
Végre élőben düböröghet a Where Is My Mind?
Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara négy év kihagyás után június 14-én újra a Budapest Parkban lép fel.
A szemtelenül fiatal, csupán 24 éves Tash Sultana legutóbbi turnéja során Bécsig jutott csak el, ott azonban a hatalmas érdeklődésre való tekintettel azonnal duplázott is. A magyar rajongóknak viszont ezúttal nem kell külföldre utazniuk korunk egyik legőszintébb és legszerethetőbb énekes-dalszerzőjének koncertjéért – az ausztrál csodalány és zenekara szeptember 7-én a Budapest Parkban adja karrierjének első magyarországi koncertjét.
Az énekesnő egy éve adott itt koncertet, akkor egy rajongója az életére akart törni.
Oké, senki sem halhatatlan, de Iggy Popról alkalmasint néha elhisszük, hogy az. Bőven a nyugdíjkorhatár fölött elképesztő energiákkal tolt le egy másfél órás koncertet szerda este Budapest legnagyobb szabadtéri klubjában. Ott voltunk, és vele ordítottuk a refréneket. Meg a verzéket.
Az új lemez teljesen más lesz, mint amit eddig megszokhattunk tőle.
A Budapest Park és a Sziget Fesztivál is leszerződött a Főtaxival.